top of page

PLACE RIMBAUD

 

2020. július végi állapot szerint itt szerezheted be:

A Place Rimbaud az alternatív jelenben játszódik. Budapest a minaretek városa, Napóleon megnyerte az 1812-es hadjáratot, a világot még Franciaország irányítja, de egyre gyengül a befolyása. A Djiboutiban rekedt magyar újságíró, Askoni Gaabor váratlanul belefut egy rejtélyes sztoriba, és emiatt nem csak az ő élete áll a feje tetejére, hanem mindenki másé, aki kapcsolatban áll vele. Trópusi pára, fülledt erotika, a civilizáció lepusztult végvidéke, mindent behálózó multik és otthonos melankólia – egy olyan világ, amiben minden más, és minden ugyanúgy van.

A PR 2013-ban jelent meg, de több, mint tíz évvel korábban született. Azzal kezdődött, hogy telefonált Roberto. Lesz egy német antológia, és kéne bele úgy száz oldalnyi scifi kisregény, van-e nekem olyan. Mondtam, nincs, de mi a határidő. Egy hónap volt, úgyhogy gondoltam, addig írunk egyet.

 

Előszedtem a jegyzeteim mélyéről Djiboutit, Goát, a török kerületet a budai vár alatt, egy turisztikai újságírót, aki elhagyatottan cselleng a világban, meg egy szemtelen huszonéves lányt, aki vörös (alkonyszínű rókák osonnak a rókaszínű alkonyatban), továbbá egy hatalmas, vicces macsót, aki tök szelíd, de a mozdulataitól félnek a tárgyak... és így tovább.

 

A történet ebből már egyenesen következett: az újságírót ottfelejtették Djiboutiban, a pénzére vár, és közben belekeveredik valami csúnya dolgoba, amihez semmi köze. Ezerrel próbálja megtalálni az "ellenfeleit", pusztán azért, hogy megmondja, neki semmi köze ehhez a dologhoz, bocsi, nem ér a neve.

 

Csak az nem volt még világos, hogy lesz ebből scifi. (Mert olyat, ami úgy kezdődik, hogy „Tom Hackett kapitány, az Interstellar csillagközi romboló parancsnoka kioldotta az x-bombák védősugarát, de még nem adott parancsot a kilövésre. A másik konzolnál Susan Mitchell, a főnavigátor a koordinátákat ellenőrizte villámgyors kézzel...", na ilyet én nem.) Maradt még, hogy csináljunk párhuzamos univerzumot, mint az Egyenlítő Magyar Afrikában.

 

De hol legyen az elágazási pont? Nagyon rég nem lehet, mert az extrapoláció (a másik történelem felépítése) fiktív térben történik. Minél messzebb merészkedünk az elágazástól, annál bizonytalanabb a dolog valóságtartalma (és annál valószínűbb, hogy marhaságokat mondunk). Végül elhátráltunk a legmesszebb, ameddig csak lehet: Napoleonig. 1812-ben, az égő Moszkvában aláírja a jobbágyfelszabadítási rendeletet, következésképpen a Romanovok Oroszországa összeolmlik, és Európa tartósan francia igazgatás alatt marad, a világot megrázó két titán nem a német és az angol, hanem a francia és az angol birodalom... és a 20. század nem angolul beszél, ez egy frankofon világ. Nagyon vázlatosan.

 

De mi Robertóval persze kidolgoztuk rendesen, térképeket rajzoltunk, írtunk hozzá egy komplett gimnáziumi történelemkönyvet, napi harminc emailt váltva. Ez a történelemkönyv nincs benne a regényben. Csak azért kellett, hogy amikor olvasod, a félmondatos háttérutalások egy koherens világképhez kapcsolódjanak. Egy regényhez nem elég megtanulni fogalmazni. Annál azért több kell.

 

Végül aztán a Wolfgang Jeschke-féle antológia nem készült el. A PR fiókban maradt, egészen 2013-ig.

És a szokásos részlet.

bottom of page